Sématerápia: hogyan segít megérteni önmagunkat?

A sématerápia egy olyan pszichoterápiás megközelítés, amely abban segít, hogy megértsük: miért reagálunk bizonyos helyzetekben automatikusan, miért ismétlődnek ugyanazok a nehézségeink, és hogyan lehet ezekből a mintákból kiszabadulni.
A módszer abból indul ki, hogy mindannyiunkban vannak gyerekkorból hozott belső mintázatok: úgynevezett sémák. Ezek akkor alakulnak ki, amikor fontos érzelmi szükségleteink (pl. biztonság, szeretet, elfogadás, önállóság) nem teljesültek megfelelően.

Felnőttként gyakran már nem is látjuk, hogy egy-egy reakciónk, érzésünk vagy félelmünk valójában egy régi történet folytatása. A sématerápia éppen ebben segít: összekötni a múlt és a jelen működését, és megtanulni egy új, rugalmasabb, egészségesebb működési módot.

Mikor lehet hasznos a sématerápia?

A sématerápia kifejezetten segítség lehet, ha:

• gyakran érzed, hogy „mindig ugyanaz történik velem”
• visszatérő, elakadással járó kapcsolatokat élsz meg
• sokszor vagy túl engedékeny, túl alkalmazkodó vagy éppen túl kontrolláló
• nehezen állítasz fel határokat
• egyszerre vágysz közelségre és félsz tőle
• túl erős az önkritikád, vagy gyakran érzed magad „nem elég jó”-nak
• korábbi terápiák hoztak ugyan változást, de a mélyebb minták nem mozdultak

A kutatások szerint a sématerápia különösen hatékony olyan helyzetekben, amikor a problémák régi gyökerűek, ismétlődők, és szorosan összefonódnak az önértékeléssel vagy a kapcsolati működéssel.

Mit jelent az, hogy „séma”?

A séma nem más, mint egy belső minta arról, hogyan látjuk magunkat, másokat, a világot és a kapcsolatainkat.
Például:

• „Mások úgyis elhagynak.”
• „Csak akkor vagyok szerethető, ha tökéletes vagyok.”
• „Jobb, ha nem mutatom meg, mire van szükségem.”
• „Nekem mindig alkalmazkodnom kell.”
• „Ha gyengének látszom, baj lesz.”

Ezek sokszor nem tudatos gondolatok, inkább érzések, testi állapotok, reflexek.
Olyan, mintha egy láthatatlan szűrőn át szemlélnénk a világot.

Megküzdési módok: hogyan reagálunk, amikor egy séma aktiválódik?

A sématerápia szerint mindannyian három tipikus reagálási mód valamelyikét használjuk:

1. Elfogadás

Belecsúszunk a régi mintába.
„Ha úgyis elhagynak, inkább visszahúzódom.”

2. Elkerülés

Megpróbáljuk elkerülni azt, ami fájhat.
„Nem kezdek kapcsolatba, hogy ne sérüljek.”

3. Túlkompenzálás

Az ellenkezőjét próbáljuk bizonyítani.
„Ha félek, hogy nem vagyok elég jó, akkor túlzottan teljesítek, mindent vállalok.”

Ezek önvédelmi reakciók, de hosszú távon sokszor éppen fenntartják a nehézségeinket.

A „sémamódok”: a belső részek, amelyek megszólalnak

Életünk során mindenkiben kialakulnak különböző belső részek, mintha „hangok” vagy „állapotok” váltanák egymást:

• Sérült gyermeki rész – félelmekkel, szégyennel, fájdalommal.
• Haragos vagy dacos rész – amely védekezik vagy követel.
• Megküzdő rész – amely próbál túlélni (pl. túlalkalmazkodással, elkerüléssel).
• Kritikus rész – amely szigorú, bántó és maximalista.
• Egészséges felnőtt rész – amely képes megnyugtatni, határt húzni, dönteni.

Mit adhat a sématerápia?

• mélyebb önismeretet: nemcsak a „miért”, hanem az „hogyan tovább” kérdésére is választ ad
• jobb kapcsolati működést
• határozottabb, mégis együttérzőbb önmagunkhoz való viszonyt
• kevesebb önkritikát, több önelfogadást
• működőképesebb megküzdést
• olyan belső biztonságot, amely addig talán nem volt ismerős