
Czombos Zita, Pszichológus
Mindenkinek szüksége van néha egy biztonságos helyre, ahol meghallgatják. Ahol nem csak a szavakra figyelnek, hanem a mögöttük rejlő érzésekre is. Ahol ítélkezés nélkül lehet önmagunkat kifejezni, és teret kapunk a saját válaszaink megtalálására.

A terápiás folyamat.
Három lépésben a lelki egyensúly felé
Első szakasz
Megbeszélésre kerül, hogy hol és mikor találkozunk. Majd az első ülésen a helyzet ismertetése következik, kijelölésre kerül a fókusz, ami mentén zajlanak a további alkalmak.
Munka szakasz
A vágyott helyzet felvázolása után újra a realitás, a megvalósítható, konkrét tervekre irányítjuk a munkát. Olyan stratégiák, cselekvési tervek kidolgozására törekszünk, amelyek közelebb viszik céljai eléréséhez.
Értékelő és visszajelző szakasz
A pszichológiai tanácsadási ülések zárásaként a közös munka értékelése történik, illetve átbeszélésre kerül, hogy hogyan tovább az alkalmak lezárása után.
Amiben segíteni tudok.
Az első lépést megtenni sosem könnyű, de már az elhatározás is fontos mérföldkő. Ha úgy érzi, itt az idő változtatni, támogatással és megértéssel segítem, hogy megtalálja a saját útját.
Önismeret

Az ülések során lehetősége van jobban megérteni saját gondolatait, érzelmeit és viselkedését. A terápia segít rávilágítani arra, hogy miért reagál bizonyos helyzetekre úgy, ahogyan teszi, és hogyan tudná ezeket a mintákat megváltoztatni.
Kapcsolatok

A kapcsolati nehézségek – legyen szó családi, baráti vagy párkapcsolati problémákról – gyakran okoznak stresszt és konfliktusokat. A terápia során lehetősége van ezeknek a kapcsolatoknak a mélyebb megértésére, a kommunikációs minták elemzésére és fejlesztésére.
Stresszkezelés

Különféle technikákat sajátíthat el, amelyek segítenek a szorongás és a stressz kezelésében. A pszichológiai ülések során új, hatékonyabb megküzdési stratégiákat tanulhat, amelyekkel képes lesz jobban kezelni a stresszes helyzeteket, kríziseket vagy nehéz élethelyzeteket.
Életvezetési támogatás

Az élet nagyobb változásai, mint például a válás, a munkahelyváltás, a költözés vagy az életszakaszok közötti átmenetek gyakran krízishelyzetekhez vezethetnek. Ezekben a nehéz időszakokban támogatást nyújthatok Önnek abban, hogy megtalálja az irányt, és képes legyen hatékonyan kezelni a kihívásokat.
Az első lépést megtenni sosem könnyű, de már az elhatározás is fontos mérföldkő. Ha úgy érzi, itt az idő változtatni, támogatással és megértéssel segítem, hogy megtalálja a saját útját.
Online tanácsadás.
Elérhető & rugalmas megoldás
Rugalmasság
Ideális megoldás elfoglalt életmódot folytatók, mozgáskorlátozottak vagy azok számára, akiknek a személyes találkozók nehezen megoldhatók.
Intimitás megőrzése
Az online tanácsadás megőrzi a pszichológiai tanácsadás lényegét, biztosítva a bizalmas légkört.
Biztonságos környezet
Ossza meg érzéseit biztonságos és támogató keretek között.
Az alkalmak megtartásához a Google Meet-et használom, de ha Ön más platformot részesít előnyben, nyitott vagyok annak használatára is.